Naplótöredékek és Szakadt Gondolatok abszurd kálváriája
a Képzelet leolvadt hűtőjében-
Avantgárd agymozsár a mindennapok szolgálatában
Olvassa Ön is Minden Nap!
Monday, April 09, 2007
Megutáltak a legyek. Azt akarják, az legyek, mint a többi. Illatos húsvéti kölni. Egy névtelen senki a ház falán. Ez nekik jó talán, mint élet, de én szeretnék egy ezredévet élni tovább. Ott hagyni vakon, minden házfalon, lábamnak nyomát. Berepülni minden szobát. Megkóstolni azt a végtelen szemetet, mit lehet, hiába dobtak ki, legyek harmincadjára az, ki vagyok. Ne ebek harmincadjára élő légyrajok ostoba tagja, ki kiszámolt telekre rakja a petét, s a szomszéddal betép. Legyek egy érző lény, egy vérző légy helyett, kit nem csapnak le ideges kezek. És ha megutáltak ezért a legyek, akkor nélkülük legyek az a légy, mi leszek.
Húsvét hétfő: Ma majdhogynem tavasz lett megint, szóval nekiiramodtam a környéknek. Az üzletek zárva, a szeméttárolók majdhogynem üresek, a kevés járókelő miatt, naszóval nem az én napom. Ugyanakkor ez évben először, berepültem egy szobába. Az ablaka nyitva volt, a párkányon meg egy halkonzerves doboz, szóval gondoltam körülnézek, mi lehet bent, ha már tavasz lett megint. Rettenetes kis szoba volt, szóval nem sok repkednivaló, annál több érdekesség. A padlót szőnyegszerűen barna sörösüvegek borították, a fal színe meg nem látszott, a rápakolt kartondobozoktól. Hogy mi volt a dobozokban, nem sikerült kiderítenem, de azt igen, hogy a szoba lakója megrögzött szelektív hulladékgyűjtő. Az asztal alatt dudorodó zsákokban különféle hulladék, szépen szétosztva. A mennyezetre erősített fogasokról használt ruhák, felemás cipők és elhagyott kesztyűk lógtak alá, a fészer szerű egérlyukat kukadzsungellé alakítva. A szobatulajdonos egy füzetben rajzolt , amikor berepültem, sikertelen kísérletet tett, hogy kitereljen ismét az ablakon, egy ideig még hadonászott a szobában, amúgy vaktában, aztán visszaült a laptopja elé, amin 2 másik emberrel konferencia beszélgetést folytatott az interneten. A Vezér nevű, Győrből éppen arról beszélt, hogy magánprivatizálni kéne egy várat, többségi erővel, mert Fokosland-on, nem is a pénz számít, inkább a jó ötlet és a kitartás. Ahogy mondta, hinni kell, következetesnek kell lenni, persze százból kétszázan remek példákat hoznak majd fel, hogy lebeszéljenek, de itt a vár a fontos és az ötputtonyos kilencven fokos. A szoba lakójának azonnal remek kedve kerekedett, mert hát ő is pontosan így gondolta a távlati terveit, vagyis, kis pénzből nagy dolgot kipattintani. Ahogy a falon meglátott. eszeveszett csapdosásba kezdett, aztán mikor nem figyeltem, megfogott és kihajított az ablakon. Most megúsztad, mondta a levegőbe, de ha visszajössz, kinyírlak. Részmeről érdekelt volna még. hogyan folytatódott a disputa, de inkább nem mentem vissza.
Amikor megtelik szönddel a csoba, és átlényegülünk, és átmegyünk innen, oda, és emlékezünk, oh, mily csoda, hogy megtörtént s mégse lettünk oda, és lázadunk, magunk vagyunk, mindenek ellen, s felnyögünk, úgyis elfelejtem, csak bennem ne visszhangozzon soha, az a szönddel telt végtelen csoba.
- Ulman Kowalsky, Szöndes Csoba, Meg nem történt valóságok,2oo7 - részlet-
Húsvéti feladat. A külföldön tartózkodó, tradíciókra fogékony olvasók figyelmébe. Keressük meg a világhányón a böjt szó igazi jelentését. Vigyázzunk, mert angol billentyűzetünk van! Most már késő. bojt : kötött sapka végén vagy ruha szegélyén fityegő, labdácska alakú pamacs, anyaggumócska
A Bárány naplója (részlet)
Április: Az ám, nagyhét van, nem ettem húst hétfő óta, kopog a szemem, a környék összes pizzériáját végigpróbáltam, répát rágok és nyulakról álmodom.
A virágvasárnap utáni nagyhét a szellemi és testi felkészülés, megtisztulás és nyálcsorgató várakozás a húsvét vasárnapi sonkára és tormára. Ennek ellenére a héten, a hús evést leszámítva minden lehetséges bűnt elkövettem. Olyanokat, amiket amúgy is mindig véghezviszek mert gyarló egy állat vagyok, de ezen a héten, mivel önmegtartóztatást és önkontrollt igértem, a bűnök igazán fájnak, mert tudatosultak. Én folyton tanulok az élettől valamit, ez borzasztó mert elgondolkodtat és befolyásolja az ez után következő cselekedeteimet, szóval megint hiába áhitozom stabil, kiforrott lelki életre, a folytonos belső átalakulás, nem hoz megnyugvást, de összezavarja az addig megtanultakat. A réparágás jó, a körteevés már filozófikus síkokra terel, s a narancs felbontása magát őskozmoszt szeli apró darabokra. Nagyszombaton utcai csinnadratta ébreszt. Az ablak alatt eltrappoló mazsorettek és fekete trombitások amerikai pop slágert fújnak a felhők fölé, kisuvickolt réztrombitáikból. A merika a tradíciók terrorja, mindent megtesz, hogy ne emlékezz arra ami ősi, ami eredeti, ami különbözik a műanyag kultúrától. A művészi portéfilmben pedig csak az festhet félmeztelenül, akinek mellbimbóit ellentétes nemű emberi rajongók nézik, meleg csalódás a filmfesztiválon. Az ember korlátokat emel maga magának. Ha nem építenénk házakat, nem lenne mit később ledönteni. Ugyanakkor felteszem a bárányi kérdést. Létezik-e élet, húsvét vasárnap után.
Budspenszer és Terenszhil az autópályán csurogtak a város felé. Opálos napsütés boronálta az utat, átellenben Manhattan góliátgyufaszálai úgy fénylettek, mint az Alfa Holdbázis egy Tavasz televízióban. Bud megtúrta a szeméthalmot a kocsi padlóján, kotorászott egy kicsit a rekeszekben, leverte a zaccal rázkódó kávésflakonokat és rálelt a csonkra. Ráfüstölt és szelíden szívogatta a mágikus dekket, lélegzetét visszafolytva koncentrált a sávváltásra. - Van egy haverom, Tom- kezdte mesélni Budspenszer- Azzal szoktam beszívni a kocsiban. Családos ember, egy munkából ismerem, találkozunk úgy hetente kétszer, felhív, hogy mi van, akarok e szívni egy kicsit, én meg, miért ne. Szóval eljön értem, egy vadiúj Mercedes-e van, beülök, ő meg megkínál fűvel, és elindulunk. Nem megyünk sehova, csak kocsikázunk föl meg le a környéken olyan negyven percig, szívjuk a füvet és annyi. Ő nem sokat beszél, szóval én is csak nézek ki az ablakon, aztán a kanyarok végén, mindig ugyanaz történik, arra hajt, amerre lakik, rámutat egy óriási házra és azt mondja: - Az a házam. Szép nem? Én meg bólogatok, hogy bizony Tom, a házad nagyon szép. És soha nem hív be, csak hazafuvaroz és annyi. A múltkor arról beszélt, hogy valaki lehúzta harmincezer dollárral, szóval venni fog egy pisztolyt és lelövi az ürgét. Részletesen elmesélte, hogyan figyelteti az embert, tudja mikor megy dolgozni, meg mikor ér haza. Tom azt szervezi, hogy a szemközti ház tetején fog várakozni, onnan puffantja majd le. Én nem igen szoktam beleszólni a dumájába, de aznap, nem álltam meg szó nélkül, nagyon be lehettem állva. Szóval, azt mondtam Tomnak, ide figyelj, ez nem Szicília, itt nem lehet csak úgy valakit lepuffantani, mert elkapnak és akkor mész a dutyiba. A pénzedet se kapod vissza és még ülnöd is kell, nem is keveset és nem utolsó sorban megöltél egy embert. Megéri ez neked? Azt mondtam Tomnak, figyelj ide, neked mindened megvan, vásárolj inkább egy repülőjegyet vigyél magaddal egy milliót és utazz egy évig, vagy kettőig. Járd be Európát meg az egész világot, ismerd meg más népek kultúráját, országait, annyi pénzből úgy nyaralhatsz bárhol, mint egy király. És amikor a pénzed elfogyott, szépen gyere haza, és ha még akkor is úgy érzed, hogy le akarod lőni azt az ember, hát egye fene, vegyél egy pisztolyt és lődd agyon. Terenszhil otthon hagyta a napszemüvegét szóval csak hunyorgott a fakó napfényben: - El tudom képzelni mit válaszolt az a tuskó- mondta mereven- Kösz a jótanácsot, de inkább lelövöm a ganét és elmegyek két évre utazni, hogy megünnepeljem, ott a házam szép egy ház ugye? Budspenszer meg nevetett és a szeméttel telt, zörgő járgányával kihajtott az exiten.
. Egy cselekedet, bármilyen ártatlan legyen is, nem enyészik el magában. Egy másik cselekedetet von maga után, események egész láncolatát indítja meg. Hol végződik az ember felelőssége cselekedeteiért, amely íly módon vég nélkül folytatódik, kiszámíthatatlanul és szörnyűségesen átalakulva?- Kundera
Az ember felelőssége ott ér véget, ahol önnön korlátai által szabott lelki mezsgyéje kaszálatlan területre nem ér.- Ulman Kowalsky, 2oo7
Látomás ott jártak az ifjak, a Látaomásban. Közel a Nyagatihoz, keddenként. És Vidra fázott. Hideg volt aznap éjjel, Vidra hideglelős volt. Lutrának meg volt egy inge. Lutra táncolt, izzadt is, nem fázott egyáltalán. Szóval, Vidra, aki aznap éjjel fázott, elkérte Lutra ingét. Lutra meg oda adta. Így telt az este. Mulattak, mint minden kedden a Látomásban. Aztán egyszer Vidra odament Lutához.: -Tetszik nekem az inged, nem adod el? Lutra a falra vetített Jimihendrixet nézte: - Nem, nem eladó. - Adok érte ötszázat,- mondta Vidra. - Ugyan már,- mondta Lutra a hangzavarban - Jól van,- mondta Vidra, - legyen ezer... Lutra meg megtelt a falravetített emlékekkel, és átlényegült: - Figyelj, ez az ing egy mementó, ezer emlékem füződik hozzá, tudnád miket csináltam ebben az ingben, ....nem eladó... Vidra azonban nem tűrt elletmondást. - Adok érte títezret...TÍZEZRET!!! Lutra buborékká vált a zene okozta légüres fénykáoszban. - Tízezer?- hűlt el Luta a képtelenül magas összegen- Rendben, bazze, tízezerért eladom...tízezerért eladom.... Vidra, ördögien elmosolyodott, baljábal nyakon ölelte Lutrát és átüvöltötte a zenét: - Látod, bazze, ennyit érnek az emlékeid... Az idomított valóság mindig alul marad a pótszerek okozta angyali káoszon.
Különösen a zenei mű harmadik részét ajánlom mindegykinek.
Bartók Béla Amerikában. Modern zene, magyar népzenei motívumokkal és elemekkel. Előzenekar : Barbaró , VHK, Anima Sound System (akiknek még nem sikerült)
Bartók volt a legtrükkösebb abban, hogy világhírűvé tudta tenni a magyar népzenét. Nem úgy, hogy népzenésszé vált és külföldön turnézott. Magyar népzenei elekre épülő modern zenét fabrikált, komolyzenét szerzett, vagyis egy olyan évszázadok óta ismert közvetítő csatornát használt, melynek kódja (kotta) minden nyelvre lefordítható, ezáltal bárkinek átadható, lejátszható.
Aprilis 1.---Aznap, virágvasárnap volt és eme szent ünnep tiszteletére a röptetés dupla annyi ideig tarthatott. Sütött a Nap, az égen kósza felhők futbaloztak, mi meg a csapattal fáradhatatlanus nyomtuk a köröket a ház felett. Az épület kéményéről is ellátni messzire, de ha magasra szállsz, főleg ha az úgynevezett külső peremen repülsz, akár Manhattanbe is átlátni. Ha együtt repülünk, az maga a fiatalság. Nincs bennünk becsvágy, hogy jobbak legyünk. Nincs bennünk irígység, azon dolgok iránt amit korlátaink miatt el nem érhetünk. Eszünket nem zavarja szerelem, Szívünket nem zsugorítja páni félelem. Ha repülünk, szellemünk légüres térbe kerül, ez egyfajta mámor, mely kitép a valóságból, szétszed és újra összerak. Ez egy olyan szeánsz, melyet nem érthet senki, csak aki köztünk repül. Ahogy a repülésirányító lejjebb száll, lassít és landol a barakkunk tetején, s mi követjük példáját, és mi is letelepszünk pihenni egy kicsit, életünkbe máris visszatérnek a hétköznapok. Én például olyankor mindig szomjas vagyok, de lusta vagyok bemenni a barakkba, szóval csak a lánygalabokkal szemezek, de amint megint verdesést hallok, és nekiiramodok az egeknek a többiekkel, minden földi apróságot elfelejtek. Csak tartom a távolságot és gyönyörködöm, milyen csodás a világ. Gondoltam arra, hogy városi galamb leszek, akinek a kajája bizonytan ugyan, de bármikor szabadon repkedhet, de a helyzet az, hogy én itt a csapatban mindenkit ismerek, a mag ingyen van, minden délután repülés, amit egyébként egész nap várunk a barakkban, addig meg elvagyunk bent, egymást, meg magunkat analizáljuk, és nem szökünk meg soha reptetés alatt, mert egy biztos társaság jobb, mint a bizonytalan.
A művészet, szellemi konditerem. Ha művész vagy, fitogtasd a képzelőerőd.- Ulman Kowalsky
S. kitalált egy kisfilmet. A metróaluljáróban játszódik, végülis nem is kisfilm, csak egy olyan állókép, a metróra várakozó emberekről. Azokat a módszereket mutatja be, melyeket az emberek az évek során kifejlesztettek, hogy biztonságosan mind jobban be tudjanak hajolni a peronról a sínek fölé, hogy megnézzék, jön e már a vonat. Emberi láncokat látunk, akik egymásba kapaszkodva nyúlnak át a biztonsági sávon, egymás lábát , karját tartva. Nyugdíjasok botokból eszkábált állványait csodálhatjuk, melyekre tükröket szereltek. Fiatalok, hegymászókötelekkel biztosítják magukat a peronon álló oszlopokhoz és úgy lengenek be az alagútba. G. kiskorában sokat gondolkodott egy pappá lett amerikai író könyvrészletén. Az író azzal ironizált a "Már az óvodában mindent megtanultam, amit az életről tudni érdemes" című könyvében, hogy miért gondolják az emberek, hogy előbb jön a metró, ha benéznek az alagútba, vagy miért hiszik, hogy gyorsabban jön a lift, ha többször nyomják meg a hívógombot. G. ma már tudja, hogy az emberek egyáltalán nem buták. Tudják, hogy nem jön gyorsabban, ha benéznek. A metró nem tudja.
A Balettáncos felrúgta a kecsöpöt ( lőrinci tájszólással kecsupot) és belekapaszkodott a csillárba. Evőpálcika lába számszeríjként feszült a gerendák sínsávjaira. Tavasz lett, vállán megpihentek a hajnal műanyag koszorúi. A hóhér a pultra támaszkodva számolgatta az asztalon feszülő sörcseppeket. Reggel kigyulladt a gyufa a zsebében, de nem történt semmi baj. A gyufa mellé gyűrt könnyes zsebkendendő ügyesen eloltotta a feléledő lángokat. - Igaz, hogy minden balett táncosnő lezbikus? kérdezte az asztalon homorító harcsadamilt. - Nem igaz, mondta a Balettáncos, mint ahogy az is téveszme, hogy kiskorunkban a szüleink eltörték a lábújjainkat, hogy spiccesek legyünk. Na lám, a máktea nem orvosol minden lelki bajt. A zaccban mindig marad egy kis keserűség. - Szóval a perui macsómen dobott, gonoszkodott a Hóhér, egyáltalán magasabb, mint te? - Egy kicsivel, pördült meg a balettbéka és lespiccelte a sajttálat a padlóra. - Azt hallottam, régebben rókakereső voltál. - Ez igaz, és olyan jól ment, hogy Bulgáriában edzőtáboroztunk. Reggel a tengerparton futottunk a helybéli fiúk kúrjongatásai között. Szegények, olyannyira el voltak maradva, sehogy sem fért a fejükbe, miért hívnak mindenkit közülünk Ritának. Ismerték a ciril betűket. Mi meg mind PUMA melegítőben voltunk. Akkor rókáztam először külföldön. - Az még nem lenne baj, csipegette fel a sajtot Hóhér, de hamis számot adtál meg nekem, sőt még a villanyposta címed is hamis mint a pásztorlány. - Ne haragudj, mosolyodott el a Balettáncos, de mint említettem, nem vagyok lezbikus. És a hajából egy apró antenna állt ki és ravaszul vörösödni kezdett. Mán akkora a kisjányom, hogy négyujjam belefér. Mondta erre annó Bada Dada. Az igazság odaát kan.
Az asztalon megkezdett gyufa. Egy szál cigaretta, emlékül, keresztbe csippentve a fehér nyuszifülekben. Fogkefe az ordas fogai közt. A kistollat végül is itt hagyta. Először kellett neki, aztán úgy látszik mégse nem. Meggondolta magát. Akár csak én, amikor valahova érkezem. Az utcán talált könyveimet, amiket kiválasztott, egy táska mögé rejtette. Megtaláltam. Tömködöm hát az egérlyukakat a sportszelettel. Az is valami. Aztán fejlődöm. A kispolchoz lépek, leemelem a filozófiai kisszótárt, amiben a megtakarított pénzem van. Kiteregetem szépen az asztalra. Simítgatom egy darabig, aztán fogom a gyufát és egyenként elégetem a bankókat. Először a huszasokat, aztán az ötvenes majd a százas bankjegyeket. Fejlődésben vagyok elvégre. Azon gondolkodom mi ez, most velem. Visszatérés az édenbe? Mikroőssejtté alakulási kísérlet? Materiális böjt? Mindegy, most már mindegy. Rendben vagyok. Bár lelkemet ősszilánkok szurkálják. Gondolkodom. Sajnos mindig van min. Szeretnék vízesés lenni, mondta Tarzan. A semmiből érkezni és a semmibe veszni. Nagy hűhóval, gyönyörűen. Lehet, hogy ez sikerülni fog, mondta Jane, csak pótold ki a pénzemet a bundára. Te nagyon megkomolyodtál, mondta Tarzan. Ami rendben volna, de szörnyen megöregedtél tőle. Folyton anyagi dolgokról papolsz. Ahelyett, hogy egy pappal anyagoznál.
Rambó félretolta a pacalt és megitta a szörpöt. Az erőspaprika, holnap reggel nagyon fog csípni, de szerette az erőset, épp azért mert nem szabad. - Hívtak partizni, de nemet mondtam.- mondta Vazarelly. A völgyben piknikeztek, halovány tavaszi virágok között. - Vége a színháznak, - mondta Rambó és letört a sajtból, az ajtófélfán hegyes üzenet az időtlenségről. Vazarelly még egy kockát rajzolt a fatörzsre és a Marsot kezdte el tanulmányozni. - Maga egy hangulatember, - mondta Rambónak,- és ma nincs hozzá hangulatom. Amolyan erkölcsi dagonyába másztam megint és önmagamat okolom, ezúttal. - Félsiker, ha legalább magadhoz őszinte vagy. Rambó elnyomott egy vöröshangyát a combján, és letette a zászlót a lábtörlőre.
- Te tudod, hogy mit akarsz az élettől?- kérdezte Vazarellyt és izzadtan nyújtotta át a Sport szeletet.
Műhajtűkanyarfúrót, hogy sötétben is szipoghassak.
De későre járt. Vazarelly megint befejezett egy festmény, mint minden nap. Ezúttal sem mert háromszöget pingálni. A görbe vonalak, még az egyenes jellemeket is megzavarják.
-" a Trabant útfekvése kiváló, gyorsulása kifogástalan, de ez nem szabad, hogy könnyelműságre csábítson..."- Trabant használati útmutató Kint vagyunk a terepen, erdőszél, teperünk százzal, öcsémmel, meg a Trabanttal. A szülőktől kölcsönkapva, részegen begyakarolva... És én nyomom, padlóig a gázpedált, a gyorsulás kifogástalan... És repesztünk, minden kifogástalan... De öcsém ismeri a terepet, felordít, : - Fékezz, elfogyott az út! Én meg automatikusan fékezek, a sárban megcsúszik a járgány, leszaladunk az útról... Az árokban egy kisfa jön szembe, elgázoljuk szegényt... Filmes derékbetörés, öcsém lelkendezik: olyan, mint a eurosportban.... Megállunk, elmélkedünk, egy autó szemből elporoszkál mellettünk... Ez az a mi újjászületésünk, de nem vesszük komolyan. A szülőknek hazudunk, nekik csak egy elképzelt valóság kell, mint a Trabant. Az meg az övék, mi csak kölcsön kaptuk... Mint az életet...
-Az ember nem változik, ez szörnyű, de ez az igazság... Két tojást vertek fel, a sárgáját meghagyták a kommunizmus emlékének. - De mindig benne van a változás szelleme... Vége a színháznak, mindenki önmagát alakítja ezentúl, az erotika törött tükör. Szeretlek, és nem tudom mit értek ez alatt... Vakond megigazította a nadrágját és felsikított: - Hívtak partinzi, de nemet mondtam. Minden kimondott mondatnak súlya van, mert a történés viszonylagos. És akkor Fejsze feltette a mélyreható kérdést, már elnésést: - Te tudod mit akasz az élettől? A hangulat ember, akinek minden viszonylagos, aki semmiben nem alapos. Pöttyös Panni, jó lenne megtudni, ki miért kivel, talán senki nem felel, csak suttodó hangokat hallasz, ettől vagy mamlasz, amúgy a macsó, egy idegen tahó akiről csak azt hittted, de holnapra elfeljted... A legjobb ishler Jászberényben van a Mini presszóban, ott krémt találsz a lekvár helyett, de lehet, hogy rájössz, ez a nem az általános. Táncolj ruha nélkül, megmondom, ki vagy. Abban amiben hittél, harmatos...
Becsíptem, zavarok?kérdezte Wirág Nem, én is csak a nyakamban egy ideget. Mondta a Wáza. Nem tudom most részletezni, kezdte Wirág kislányosan, állandóan az időzítésekkel van baj. Az élet legnagyobb kudarca a rossz időzítés. Az nem kudarc, mondta Wáza, az a próba. Akkor vagy próbára téve, amolyan lélekerősségmérő. Köszönöm szépen, engem ha lehet ne méricskéljen senki. Mondta Wirág sértődötten. Eleget vesződöm a lehetőségek aránypárjaival. A lehetőségek sosem lesznek arányban egymással, bölcselkedett Wáza, ha arányban lennének nem tudnánk választani közülük, illetve tudnánk, de a vászatás nem vinne bennünket magasabb tapasztalati síkra. Én így is azt gondolom, hogy egy helyben topogunk néhány millió éve. Azon nem tudsz segíteni, csendesedett el Wáza. Az asztalnál ülő fiatalember ezalatt erotikus céljairól tett kinyilatkoztatást, rácsapott a pincérnő fenekére. A pincérnő visszakézből bemutatott. Késsel a hátában végezte a műszakot. Közben meg egyetlen szirom se hullott.
A buborékok vidáman úsztak felfelé. A víz langyos homályában szoknyák suhogtak. A táncosok nyakán békanyálként csillogot a felületi feszültség. - Figyelmet kérek,- nyitotta ki legyezőjét Mr. Vatt, a tánctanár és a táncosokhoz úszott. - A szünetnek vége, kérem rendeződjenek, onnan folytatjuk, hogy egy-két-há, né-gyöt-hat. És a lábak édesen kalimpáltak a lassított sűrűben. Balta szeretett volna leülni, de nem lehetett, a fulladás miatt, így csak tovább sziszegett a nyakát és a vállát bilincsként ölelő izomfájdalom kalodájában. - Gyönyörű vagy.- mondta a párjának, az pedig elmosolyodott:- Te teszel engem gyönyörűvé. - Szép vagy,- mondta Balta. Te teszel engem széppé.- mondta mosolyogva a párja. A világot, abban a medencében a gondolatok és a rezonancia uralta, félre nem értelmezhető, valóságon túli elemekkel. A táncosok, a nehézségi erőt leküzdve suhantak a folyékony térben a tánctanár utasításaira. Leülni nem lehetett, de nem is akartak, mert a tartalékként felhalmozott energiák, mint az utcán talált akkumlátor, folyton friss vért pumpáltak, jól öblített ereikbe. - Ha valaki úgy gondolja, hogy velem van a baj,- kezdte a tánctanár és hagyta, hogy a legyező a víz alá merüljön- az nyugodtan tudomásul veheti, hogy a probléma önnön magában gyökerezik, mert nincs állandóság mozgás nélkül, ahogy a felfordulást az egyensúlyi elemek tarják remek készenlétben. Azzal maga is a víz alá merült.
Gondolt arra, hogy eladó legyen? Vagy csak eladók a gondolatai?
"Próbáljuk meg pontosítani a kifejezéseket: egy ember akkor lesz híres, ha azoknak száma, akik ismerik, jóval meghaladja azoknak a számát, akiket ő ismer."- Kundera
Pszt! Birdki Pirsz! Én vagyok a managered. Én sztárt csinálok belőled. Mert most még csak egy ugrabugráló, pattanásos kis ibolya vagy, de meglásd egy év múlva amerikai pitén hízlalt ostoba ifjak fognak onanizálni a poszteredbe. Mert én akarom. S mert nem tudod, de te is akarod. A szüleiddel kötünk majd szerződést. Mert az ördöggel nem tudunk. S ha majd felcseperedsz és már elég pénzt hoztál nekünk, ha majd nagykorú kiskorú leszel, hogy önmagad dönthess sorstalan sorsod felől, meglásd, akkor majd szabadon engedünk. Magadra hagyunk, ebek harmincadjára, hogy tombolhass szabadon. Akár a hajad is leberetválhatod, azokat a gyönyörű tincseket, melyekből ma még táncoló szívószálmikrofon sem áll ki. Hadonászhatsz esernyővel, elvonózhatsz, ahogy tetszik, akár még a kölkeidet se láthatod. Ez lesz majd akkor szabad akaratod. Nem akarunk mi téged örökre, ne félj, csak addig míg nekünk pénzt nem csinálsz, s cserébe sztár leszel, hogy csak úgy bolondulnak majd utánad. Mert mi jót akarunk. Nem csak neked, de mindenki javát. Mert a fiataloknak példakép kell, s az te leszel. S ha majd a példakép kiég, valami módon elhasználódva az idegroncstelepre kerül, hát mi majd bohócot csinálunk belőle, hogy kacaghassunk, mert sírni nem szeretünk. Talán nem is tudunk, hiszen nincs miért. És aztán csak visszajövünk és választunk egy másik pattanásos ibolyát, egy másik példaképet, mert a fiataloknak az kell, ugye érted. Mert a sztár énekel, a pénz meg beszél, micsoda haszon. Mert az élet a haszon. Aki haszon nélkül él, annak élete haszontalan. Ezért is mondom bírdki Pírsz, még nincs vége. Ki boldogul manapság boldogan, elvégre?