Robin
- Látok! Újra látok! Végre látok! Látok! – üvöltötte Robin Williams, amikor hazaért. Aktatáskáját ledobta az ágyra és egyenest az ablaknak tartott, hogy határtalan kitárulkozásának, hogy hirtelen támadt megvilágosodásának teret engedjen. Szélesre tárta az ablaktáblákat, és még egyszer elbőgte magát: -Látok!
Karjait kitárta, miként Jézus és behunyt szemekkel rettenetesen mélyeket szippantott a csípős téli levegőből.
- Hé maga! – kiáltott le egy járókelőnek. – Maga lát? Ember! Maga lát? Mert én… látok!
- Dugd fel magadnak! – mordult rá lentről a járókelő és tovább vakarta lefelé a kutyaszart a cipőjéről, egy parkoló autó vonóhorgán.
Robin kedvét nem lehetett elvenni . Úgy ugrott a telefonhoz, mintha szárnyai nőttek volna. Lábai alig érintették a parkettát. – Felhívok valakit. - mondta átszellemülten és már tárcsázott is. Elvis Presley-t hívta, meg kellett valakivel osztania határtalan boldogságát, de Elviséknél senki nem vette fel a telefont. – Hol van ez ilyenkor. – mondta Robin Williams lüktető mellkassal A kedvét továbbra sem lehetett elvenni. Aztán olyasmi történt, amitől egy kötél idegzetű ember is frászt kap. Ha be nem szarik ott helyben, nevezetesen, amikor Robin éppen újra tárcsázni készült, megszólalt a telefon. Robin majdnem szívrohamot kapott.
- Te vagy az Robin? – kérdezte egy női hang, Williams pedig válaszolt: - Bö.
- Mit hülyéskedsz. Megint látsz? Mikor komolyodsz már meg. Add a bátyádat!
- Madonna. Ezerszer mondtam már, hogy a bátyám két éve kivándorolt Mexikóba.
- Ezt nem tudtam. – mondta Madonna, és a hangjából nem derült ki, hogy tényleg ilyen húgyagyú vagy csak viccel. – Nincs valami jó szavad?
Robin kedvét nem lehetett elvenni.
- Nincs. – mondta higgadtan. Madonna ugyanis napjában felhívta, egyrészt, hogy a bátyjával beszéljen, másrészt pedig szavak után kuncsorgott. Abszurd verseskötetet írt Kukikakafónia címmel.
- Te Robin, van már programod ma estére? Mi lenne, ha mi ketten… De Robin nem várta meg, hogy Madonna befejezze. Letette a telefont. Madonna kezdte a kedvét elvenni. Folyton a pöckölésen járt az esze, de Robin ma magasabb szférákban lebegett, nem volt kedve holmi földi gyötrelmekhez. Madonnától folyton elkapott valami nyavalyát. – Kinek mondhatnám el. – tűnődött Robin, - Ki az, aki megérteni, ki az aki tudja, mi is ez…
Nem jutott senki az eszébe, szóval úgy döntött, lemegy a kocsmába, ahová minden este lejárt. Abban reménykedett, hogy szerda lévén Jamariquai is lent lesz, hátul a biliárdteremben. Ő az egyetlen, aki jártas az ilyesmiben.
Kint megint havazott. A szemben lévő park fáin varjak kucorogtak, mint felpuffadt tojásszenek. Az emberek a megállókban dideregtek és a buszokat várták, amik nem jöttek. Robin Williams pedig átlebegett a szobán, hogy vizet eresszen a fürdőkádba. Mindig megfürdött mielőtt lement a kocsmába. Kocsmázni csak frissen ápoltan és tisztán lehet, vallotta, így lehet csak igazán, jól bemocskolódni. Bekapcsolta a rádiót. A csöndnél semmi sem rosszabb. A hangszórókból mézként folyt elő, hogy: la-la-la, la-la-la-la-la, la-la-la. Robin pedig csettintett a nyelvével. Mindig csettintett a nyelvével, ha ezt a számot hallotta. Az jutott mindig eszébe, milyen kár volt megcsalni Kyle Minoug- ot egy fogatlan lánnyal, akit csont részegen egy sötét lebujban szedett össze. Talán még mindig együtt járnának, talán még… de Kyle nem szerette a hűtlenséget. Két hónapja kiadta Robin útját. Szegény srác, fogalma sem volt, hogy Kyle regényt ír a kapcsolatukról ALQ az IQU – mal címmel és ebben a könyvében félnótás fatökűnek állítja be, aki fürdés után, külön még megmossa a hónalját, azzal az indoklással, hogy eltávolítsa az izzadtságot, ami a törölközés közben keletkezett. Ez egyébként igaz volt. Robin Williams ki nem állhatta az izzadtságot. Kedvenc oriásplakátja egy Secret dezodor reklám volt, amin egy izomagy kondizik, Teljes erővel a testszag ellen, felirattal.
- Látok. – mondta elégedetten Robin és beledobta a sárga kacsát a habos, gőzölgő vízbe. Ekkor megszólalt a telefon.
Robin szeretett volna már a kádban ülni, szeretett volna már a kocsmában lenni, szeretett volna már valami értelmes emberrel, komoly dolgokról beszélni, így annak reményében vette fel a telefont, hogy ez egy másmilyen nap, nem olyan mint a többi. Abban bízott, hogy ezúttal egy intelligens ismerőse hívja, mondjuk Tina Turner vagy Bono és végre megoszthatja egy arra érdemes földlakóval, földönkívüli, fékezhetetlen vágyát a világmindenségre, de tévedett. Ez is csak olyan nap volt, mint a többi. Robin anyja volt a vonal másik végén és ahogy hamarosan kiderült, megint jól felöntött a garatra.
- Anyádat csak megismered ! – kárálta a kagylóba. – Mikor látogatsz már meg minket? Tudod még, hogy hol lakunk, fiam?
- Persze mama. – mondta Robin és a kacsát nézte, - Amint lesz egy kis…
- Van már munkád, te haszontalan ?
- Folyamatosan ker…
- Idefigyelj ,- mondta az anyja komolyan- biztos, hogy meg tudod adni a tizenötezer forint tartozásodat ötödikén?
- Mondtam, ho…
- Megkaptuk a gázszámlát és nagyon kellene, mert képzeld…
Rosszabb nem is érhette volna Robin Williams-t, minthogy az anyja bebaszva felhívja valami rohadt gázszámla ürüggyel, hogy a száját jártassa, pont, amikor Robin épp LÁT !
Azért sem tudja elvenni feneketlen, igen, feneketlen jókedvemet, ismételgette Robin magában. Nem hallok, mondta, én látok.
- Hallod egyáltalán, amit beszélek? – kérdezte az anyja és szünetet tartott.
Sajnos Robin hallotta. És mivel kezdett egyre gyengébben látni, kimentette magát a jól ismert trükkel:
- Valaki keres a másikon, visszahívlak. – azzal letette. A gumikacsa csőrére apró habpamacs ragadt és úgy nézett ki, mintha ősz szakálla lenne. Ősz szakálla. Egy kacsának! Madonnának biztos tetszene. És Robin, hogy így megmenekült a mamától, fenemód sziszegve belemerült a kádba. A farka nem látszott ki. Hülye szokása volt, hogy alsógatyában fürdött. Egy gyilkostól tanulta a sitten.
Robin Williams a habot nézte, ami körülfogta jól kidolgozott testét, ahogy a kúszónövény öleli körül a fát. A kacsáját pöckölgette, ami nem tudott beszélni és most döbbent csak rá, hogy egyedül van. Lát, végre lát, megállíthatatlanul, de fájdalmas azt érezni, hogy más nem lát, nem látja amit ő. És mit ér a látás, ha más nem látja rajtunk kívül. Ha nem értjük a módját, hogy másokkal láttassuk, amit mi magunk látunk. Ha nincs közvetítőeszköz, ha nincs közös nyelvezet egy ilyen határtalan és féktelen érzet átviteléhez, átadásához, közléséhez. Robin csapdába került. Úgy érezte semmi esélye, hogy találjon akár egyetlen embert is, aki megérti amiről ő beszél, aki látja, amit ő lát. Nem létezik, hogy csak én látok ezen a kibaszott világon, mondta mégis magában. Hiába, örök optimista volt. Lelke mélyén, valahol a tudattalan tudat alatt érezte, oszló zsigereivel sejtette, hogy létezik, hogy van valami megoldás, van valami kiút, ami talán oly közel van, hogy csak egy lépés választja el tőle. Csak azt nem tudja, hogy ezt a lépést milyen irányba kell megtennie. Érezte, hogy lát, teljes erővel, minden jól kidolgozott porcikájával érezte. Látta a sárga kiskacsát, amint a sűrű habon egyensúlyozva a combja mellé úszik, látta a fürdőkád körül sorakozó hófehér csempéket, amint katonásan, egyenes sorokban és oszlopokban egymáshoz illeszkednek, ahogy a falon szinte körbefolynak, ahogy egyetlen, képlékeny, tömör fehérséggé, egy nagy fehérré, fehér tömbbé állnak össze. Volt kedvesét, Kyle Minoug- ot látta, amint a fehérségben derékig áll, piros kabátban és csizmában, hólapáttal a kezében, vidáman, dudorászva hányja a havat egy limuzin hátsó ülésére. Ahogy meglátja Robint, abbahagyja a lapátolást és letámaszkodik a lapát nyelére. Látok, mondja Robin Williams és kitárja a karját Kyle felé, de a szó valahogy erőtlenül hangzik. Látok, ismétli meg, de Minoug csak a fejét csóválja és a limuzin kitárt ajtajára mutat. Szállj be, utasítja Robint. Hangja nem ellenséges, de nem is barátkozó. Szállj be a kocsiba, mondja és Robin megindul a limó felé. Ahogy a kocsi ajtajához ér, azt látja, hogy egy feketekabátos ember az autó sárvédőjével kaparja le a kutyaszart a cipőjéről. Fejével Kyle felé bök és rámordul Robinra. Dugd fel magadnak. Robin lehajol, hogy az autóba szálljon és meleg légáramot érez a nyakszirtjén. Máskor ne menj el improvizált lányokkal privát, önteremtő szeánszokra, hallja Kyle Minoug hangját. A limuzin hátsó ülésén Madonna és Robin anyja ül, nyakig hóba temetve és egy kevertes üvegből szopogatnak. Amikor Robin bekecmereg a hóval telehányt luxuskocsiba, az anyja éppen azt mondja: már nyolc éves koromban ki tudtam mondani, hogy paralelepipedon. Már nagyon nehezen forog a nyelve, láthatóan csontrészeg. Madonna egy vonalas füzetbe írja Robin anyjának szavait és nagyot húz az üvegből. Ez nagyon jó, ez nagyon jó, lelkendezik, még sok ilyet kérek. Robin befúrja magár melléjük a hóba és arra gondol, vajon bent lesz e Jamariquai a biliárdteremben. Kyle közben tovább hányja befelé a havat, énekelve, már csak az orruk látszik ki és a kevertes üveg. Robin fázik. Először nagyon, később rettenetesen kezd fázni a fehér hó alatt és azt érzi, hogy didergő combjának belső feléhez hozzáér egy hideg kéz és egyre feljebb csúszik. Robin Madonnára, aztán az anyjára néz, akik most egy másik furcsa, abszurd szót próbálnak kitalálni és Robin képtelen eldönteni, hogy az egyre feljebb csúszó, jéghideg, simogató kéz vajon Madonnához vagy az anyjához tartozik e. Arra ébredt, hogy a víz, amiben fekszik jéghideg lett a fürdőkádban és hogy rettenetesen fázik és a sárga műanyag kacsa a combja között úszkál egy megmaradt, utolsó habpamacsban. Kikászálódott a fürdőkádból és amúgy, csurom vizesen, elgémberedett tagokkal a telefonhoz indult. Madonnát hívta és az iránt érdeklődött, bele írta e valamelyik abszurd versébe, hogy paralelepipedon, mostanában. A víz halkan csöpögött Robin testéről, le a padlóra és tócsát csinált formás lába körül.
- Figyelj, Madonna, - mondta Robin – azt hiszem mégis ráérek ma este.
Még mindig látott, de már kurvára nem érdekelte.
