Keret vető Vera

És miért akarsz a vetésről beszélgetni, kérdezte Vera kedvesen és a muslincákat kapdosta a tócsa mellett. Keret, aki viszont a tócsában állt, a poharába nézett, s minthogy nem volt benne egyetlen muslinca sem,csak megvonta a vállát. Már nem emlékszem, majd eszembe jut. De Verát nem lehetett ennyivel lerázni, gyere velem kertészkedni, az volt a kedvenc mesekönyve. De mond csak el, mosolyogta, nehezen megnyíló típus vagyok. És Keret megdöntötte derékszögben a poharát és eszébe jutott, Vera régen felhagyott a naplóírással. Később csak a sötét erkélyen álltak és egy ablakot figyeltek, ahonnan reggelente mézzel bevont hintalovakat vágnak ki az utcára. Vera egy kört rajzolt a levegőbe hosszú újjaival és megigazította térdében a nyilakat. Írd le egy mondattal Verát, mondta Keretnek ott a kék sötétben Keret a palackozott muskátlikat vizsgálgatta, amiket elhamvasztott a nap. Ezek a muskátlik még melegek, mondta ügyetlenül Verának időhúzásként. Bicegve mentek neki aznap a körmondatok. Persze, hogy melegek, nevetett Vera. Nemrég jöttek fel a portáról, ahol beadták a kulcsot. Ha nem maradnak meg, majd keretet vetek. Imádott kertészkedni, annak ellenére, hogy négy kicsiny nyílvessző állt ki a lábából. Te vagy az a finom kis kerítés a múltam és a jövőm között, szedte össze magát Keret, akit a jelenben nem tudok átugrani. Azzal átnyújtott egy messziről hozott gyűrött cigarettát és többet nem mondott.

Hazai ViZekeN

Rambó elrakta a gránátokat és a madárcsicsergésre figyelt. Azt látta, hogy a fákon levelek pörögnek és az asztaloknál emberek disputálnak. Minden olyan természetes, könnyed, és nyugodt volt körülötte, hogy úgy gondolta végleg felhagy a háborúzással és ezentúl csak a jelennek él. Csak egyetlen gránátot még, mosolyodott el, mint aki elvágódó embert lát a jeges úton. Belenyúlt a hátizsákjába, de nem volt abban már más csak paradicsom. Igazi, kertben ért paradicsom. Ez a paradicsom, gondolta Rambó és kikerült egy meztelen csigát. Egy nagyon fiatal meztelen csigát. A Sült Galamb Váró Klubbban maradt cimboráira gondolt, akik elszálltak, mint a kánfor, bizonyára megharagudtak rá, hogy felhagyott a harcokkal vagy csak elfelejtették, mint egy jól sikerült részeg estét. Üzenete érkezett.
Jó itt, de félek, hogy lemaradok valamiről, ha itt maradok, olvasta a húga sorait.
Mintha csak ma lenne, gondolta Rambó, mégsem ismert fel mindent, amit annak idején itt hagyott. Felnézett a fékra és azt számolgatta, a húga haza ér e teliholdra. Azok a levelek, gondolta magában, azokért a levelekért. Megérte.
Megérte, megérte.

Mindig tarts egy baltát készenlétben, ha nem látnád a fádtól az erdőt.

--