Szán do Kán

Mire használták az indiánok a lóbőrt?

Abban tartották a lovat

Anyagmozgatók kora

Az asztalon megkezdett gyufa. Egy szál cigaretta, emlékül, keresztbe csippentve a fehér nyuszifülekben. Fogkefe az ordas fogai közt.
A kistollat végül is itt hagyta. Először kellett neki, aztán úgy látszik mégse nem.
Meggondolta magát. Akár csak én, amikor valahova érkezem.
Az utcán talált könyveimet, amiket kiválasztott, egy táska mögé rejtette. Megtaláltam.
Tömködöm hát az egérlyukakat a sportszelettel. Az is valami. Aztán fejlődöm.
A kispolchoz lépek, leemelem a filozófiai kisszótárt, amiben a megtakarított pénzem van. Kiteregetem szépen az asztalra. Simítgatom egy darabig, aztán fogom a gyufát és egyenként elégetem a bankókat. Először a huszasokat, aztán az ötvenes majd a százas bankjegyeket. Fejlődésben vagyok elvégre. Azon gondolkodom mi ez, most velem. Visszatérés az édenbe? Mikroőssejtté alakulási kísérlet? Materiális böjt?
Mindegy, most már mindegy. Rendben vagyok. Bár lelkemet ősszilánkok szurkálják.
Gondolkodom. Sajnos mindig van min. Szeretnék vízesés lenni, mondta Tarzan. A semmiből érkezni és a semmibe veszni. Nagy hűhóval, gyönyörűen.
Lehet, hogy ez sikerülni fog, mondta Jane, csak pótold ki a pénzemet a bundára.
Te nagyon megkomolyodtál, mondta Tarzan. Ami rendben volna, de szörnyen megöregedtél tőle. Folyton anyagi dolgokról papolsz.
Ahelyett, hogy egy pappal anyagoznál.