Wednesday, October 16, 2013

Szemöldöklés



Én az ön helyében helyére tenném azt a pernahajdert. Mondta a Kapitány Rókalánynak, és felállt az asztaltól. A ceruzája még mindig a kezében volt, azzal hadonászott. Kommunikáció, angyalkám, hányszor mondjam még, kommunikáció! Mondta, és egy reccsintéssel kettétörte a ceruzát Rókalány orra előtt. Hiszen a jobb láb nem tudja mibe rúg bele a bal. Honnan is tudhatnánk egymás érzelmeiről, ha nem beszélgetünk róla?
Rókalány tekintete az ablakra tévedt, ahol kint a párkányon egy kismadár küzdött Kapitány fóliába csomagolt uzsonnájával. Én a következőt csinálnám az ön helyében, kezdte a Kaptány és egy ugrással fenn termett az íróasztalán. Egy. Adnék egy találkát annak a lélekölőnek. Bezony. Aszondanám, hé pajtikám, ugyan igyunk már meg délután egy kávét valahol, szeretnék mondani valamit neked. A Kapitány az íróasztalon fél lábra állt, és lassan előre dőlve egy szabálytalan mérleget csinált. Olyan helyre vinném, ahol kettesben még nem voltak korábban, lényeg, hogy mindketten józan állapotban legyenek, hogy megértsék egymást, és föl is fogják majd amit ön közölni akar. A madárka eközben bejutott a második fólia borításon, és vad tempóban kezdte el tépni a zsemle rugalmas külsejét. A Kapitány folytatta. Én az ön helyében ezt mondanám. Figyelj drágám, nem tudom te hogy érzel irántam, de én még mindig szeretlek, azt hiszem, és csak el szeretném mondani neked, hogy mit okoznak a te hirtelen feltűnéseid, és a mi beborozott, éjszakai egymásra mászásaink, így mostanában. A Kapitány most a bal lábára állt, és az előbbinél valamivel tetszetősebb mérleget csinált az asztal tetején. És elmondanám neki, hogy mit érzek egy ilyen egymásba gabalyodás után. Hogy felkavar, hogy újabb vágyakat szül, melyek kielégíthetetlenek, űrt hagy maga után, mit megtölteni nem lehet, tudom is én magácska mit érez, és mivel az a léhűtőszerelő se tudja, hát magácska majd szépen elmondja neki. A madárkának jó napja volt, mert a zsemle két fele között nem csak vajat, de egy szép szelet szalámit is talált. Kommunikáció, angyalkám, mondta a Kapitány és a csillárba kapaszkodott, akár az a szakállas krapek az esti torna rajzfilmjében. Nem kérném meg rá, folytatta a Kapitány, és lassan elkezdett himbálózni a csilláron, hogy forduljon sarkon, amikor éjjel véletlenül rám talál egy bárban. Ezt nem kérhetjük senkitől. De tájékoztathatjuk arról, hogy közeledésével, és reggeli távozásával minket totálisan kicsinál. Hát meséljük el neki, ha még magától nem jött rá, himbálózott a csilláron a Kapitány. Mondjuk el neki milyen sebeket ejt rajtunk, amíg ő vidáman tovább áll. Mert nem tudják ám ezt az ilyen pernahajderek. Legtöbbször fogalmuk sincsen róla, úgy bizám.És ez, ennek tudása felelősséggel jár. A felelősséget pedig ki nem állhatják, attól menekülnek, árkon bokron át. Mielőtt a csillár leszakadt volna a Kapitány egy elegáns mozdulattal a díványra lendítette magát. És ha abban a ágytornászban egy szemernyi érzés, egy leheletnyi szív sem lakozik, és a következő alkalommal mégis magára gabalyodik, én az ön helyében rámosolyognék, őrá, aztán meg magamra mutatnék, és még mindig mosolyogva hüvelyk ujjammal egy olyan mozdulatot tennék, mintha elmetszenék a torkomat. Beszélgetésünkre így emlékeztetném. Azzal a Kapitány feltépte az ablakot, de a szendvicse helyén csak egy pufók, repülni képtelen madarat talált. Nocsak, hökkent meg, mint aki paranormális jelenséget lát és kisujjával lassan végig simított a szemöldökén.

Ulman Kowalsky - Zavaros vizek és a Hentes Kapitánya (részlet)

Tuesday, October 15, 2013

Acél

Ott ültek a kopott nádszékeken és egy hosszú szalmaszállal szívták a délután sárga napszirmait. Csendes langymeleg őszi idő volt, mint mikor bikaviadal előtt a torreádor orrot fújna, de már nincs idő.

Tuesday, October 08, 2013



Ha az ember egy olyan könyvet vesz a kezébe, melynek cselekménye Párizsban játszódik, íródjon az Henry Miller vagy akár Georges Simenon által, rögtön feltűnik, egy mindegyikre jellemző sajátság, hasonlóság. A történetben az útvonalak leírása olyan részletes, mintha az írónak nagyon fontos lenne, hogy mi olvasók, a világ minden tájáról, pontosan tudjuk, hova megy a főhős, abból az utcába melyik utca torkollik, hogyan néz ki a sarkon a ház, vagy mennyi időbe telik megkerülni az adott teret. Árulja már el nekem valaki, miért olyan fontos teletűzdelni a történetet francia utcanevekkel, melyeket kiolvasni sem lehet. Mit szólnátok hozzá, ha nekiállnék apró történeteket írni, melyek Budapesten játszódnak ebben az időben, amiben most vagyunk, 2013-ban, de a történetben részletesen vázolnám, hogy merre járunk, és arra felé milyen a város, hogyan néznek ki az utcák vagy a házak. Budapesten. Tegyük fel, hogy azt valljuk, amit néhány dekáddal korábban Ági énekelt: "Én nekem csak Pest a Párizsom."