Mikor a virágok nyíltak Kantt éppen villanypóznát gyomlált.Egyre melegebb napok jönnek, gondolta. Aa piros égen lila felhők úsztak és Kantt a tavasz első hírnökeit húzgálta ki komótosan a lámpavas és a járdaszegély rideg hézagjaiból. Úgysem hoznak semmi jó hírt, mosolygott magában. Ma nem tudott pozitív lenni. Ma nem . Olyan gyönyörű volt az idő. Ma nem tanulok semmit, gondolta. Felhagyok a filozofálással. Kényszerítem magam, hogy ne gondolkozzak. Ne okuljak semmiből. A túlzott agymunka egyszerűen az agyamra megy. Ma egyszerű leszek, mint egy gyerek.Ma semmit nem teszek, mi előbbre visz. Ma abban hiszek, amiben mindenki hisz. Ma egyszerű és átlagos leszek. Eszem, iszom, alszom, leszek. Csak semmi feltűnés. Legyek csak egy a sok közül. Az okosságnak senki nem örül. Kantt az utolsó gyomnál tartott. Gyoma sem marad, viccelődött és azonnal el is szomorodott, mert megint kitalált valamit. A piros égen lila felhők lebegtek. Kantt éppen egy elhaladó káposztaárust nézett így nem vette észre a kocogót, aki félmeztelenül rohant el mellette. Hátára tetovált óriás angyalszárnyakkal. Kantt ma nem tudott pozitív lenni. Olyan gyönyörű volt az idő.
