Tátán Sangó

. Egy cselekedet, bármilyen ártatlan legyen is, nem enyészik el magában. Egy másik cselekedetet von maga után, események egész láncolatát indítja meg. Hol végződik az ember felelőssége cselekedeteiért, amely íly módon vég nélkül folytatódik, kiszámíthatatlanul és szörnyűségesen átalakulva?- Kundera

Az ember felelőssége ott ér véget, ahol önnön korlátai által szabott lelki mezsgyéje kaszálatlan területre nem ér.- Ulman Kowalsky, 2oo7

Legyen on line egy onlánnyal............

Látomás ott jártak az ifjak, a Látaomásban.
Közel a Nyagatihoz, keddenként.
És Vidra fázott. Hideg volt aznap éjjel, Vidra hideglelős volt. Lutrának meg volt egy inge. Lutra táncolt, izzadt is, nem fázott egyáltalán.
Szóval, Vidra, aki aznap éjjel fázott, elkérte Lutra ingét. Lutra meg oda adta.
Így telt az este. Mulattak, mint minden kedden a Látomásban.
Aztán egyszer Vidra odament Lutához.:
-Tetszik nekem az inged, nem adod el?
Lutra a falra vetített Jimihendrixet nézte:
- Nem, nem eladó.
- Adok érte ötszázat,- mondta Vidra.
- Ugyan már,- mondta Lutra a hangzavarban
- Jól van,- mondta Vidra, - legyen ezer...
Lutra meg megtelt a falravetített emlékekkel, és átlényegült:
- Figyelj, ez az ing egy mementó, ezer emlékem füződik hozzá, tudnád miket csináltam ebben az ingben, ....nem eladó...
Vidra azonban nem tűrt elletmondást.
- Adok érte títezret...TÍZEZRET!!!
Lutra buborékká vált a zene okozta légüres fénykáoszban.
- Tízezer?- hűlt el Luta a képtelenül magas összegen- Rendben, bazze, tízezerért eladom...tízezerért eladom....
Vidra, ördögien elmosolyodott, baljábal nyakon ölelte Lutrát és átüvöltötte a zenét:
- Látod, bazze, ennyit érnek az emlékeid...
Az idomított valóság mindig alul marad a pótszerek okozta angyali káoszon.