Ékezet az árkokon

"Először is Schopenhauerrel együtt hiszek abban, hogy a művészet és a tudomány felé irányuló egyik legerősebb motívum, a menekülés a fájdalmasan durva és vígasztalanul egyhangú mindennapi életből, az állandóan változó vágyak bilincseiből."
( A. Einstein: A tudományányos kutatás alapelvei )

Brúsz Vilisz kiszállt a kocsijából és ellentmondást nem tűrő határozott ábrázattal, csaknem borostásan taposta el a csikket a cipősarkával.
Remek, mondta. Megint tilosban kell parkolnom. Ebben a rohadt városban soha nincs egy átkozott parkolóhely, szitkozódott. És persze megint fáj a fejem és sehol egy rohadt patika. Cigim is csak két szál maradt.
Hiába, ez nem az ő napja volt. Zsebéből kikotort egy rúzsfoltos szalvétát, ismét ellenőrizte a pontos címet és megindult. Nem szeretett elkésni.

Nuhor gyomra két nappal élete első kínai kajája után (LÉPA)

Napok óta nem tudom kialudni magam. Vallom meg Nuhornak reggel. Nekem meg napok óta nem múlik el a másnaposságom, mondja Nuhor és retket vagdos egy óriási fémedénybe. Attól a rohadt ráktól hülyeségeket álmodok, mondja morcosan.
Az nem attól van, szól ki a wc-ből Velente. Dehogynem, kiállt vissza Nuhor, az a rohadt kínai kaja úgy megfeküdte a gyomromat, hogy még most is érzem. Persze, mert nem szokta meg, hogy ételt eszel, mondja a hang a wc-ből. Tudod, a bélbolyhok felhördültek: hol van a jó kis hántolt árpánk? Vagy azok a szép kerek borsók...különben is. Nincs benne tejföl!
Nuhor, erre már nem szól semmit csak felkiállt: Hát akkor lakoma! Mondja és levágja magát az asztalhoz egy kis maradék, megszáradt kínai rizzsel- nincs pazarlás- meg a vízes lábosával, amiben mint hóbortos tündérrózsák örömtáncot lejtve forgolódnak az apróra vágott nyers retek, répa és paprikadarabok. Velente a wc-n olvas tovább.