A buborékok vidáman úsztak felfelé. A víz langyos homályában szoknyák suhogtak. A táncosok nyakán békanyálként csillogot a felületi feszültség.
- Figyelmet kérek,- nyitotta ki legyezőjét Mr. Vatt, a tánctanár és a táncosokhoz úszott.
- A szünetnek vége, kérem rendeződjenek, onnan folytatjuk, hogy egy-két-há, né-gyöt-hat.
És a lábak édesen kalimpáltak a lassított sűrűben.
Balta szeretett volna leülni, de nem lehetett, a fulladás miatt, így csak tovább sziszegett a nyakát és a vállát bilincsként ölelő izomfájdalom kalodájában.
- Gyönyörű vagy.- mondta a párjának, az pedig elmosolyodott:- Te teszel engem gyönyörűvé.
- Szép vagy,- mondta Balta. Te teszel engem széppé.- mondta mosolyogva a párja.
A világot, abban a medencében a gondolatok és a rezonancia uralta, félre nem értelmezhető, valóságon túli elemekkel. A táncosok, a nehézségi erőt leküzdve suhantak a folyékony térben a tánctanár utasításaira. Leülni nem lehetett, de nem is akartak, mert a tartalékként felhalmozott energiák, mint az utcán talált akkumlátor, folyton friss vért pumpáltak, jól öblített ereikbe.
- Ha valaki úgy gondolja, hogy velem van a baj,- kezdte a tánctanár és hagyta, hogy a legyező a víz alá merüljön- az nyugodtan tudomásul veheti, hogy a probléma önnön magában gyökerezik, mert nincs állandóság mozgás nélkül, ahogy a felfordulást az egyensúlyi elemek tarják remek készenlétben.
Azzal maga is a víz alá merült.
