Sebaj, jövünk!

MűvéSzékek

Pixasso sokáig aludt. Azt álmodta, hogy a stúdiójának a bérlete ki van fizetve, hogy van vacsora a hűtőjében és, hogy galambokat fest egy tányérra a tengerparton.
Felkelt, a stúdió olyan hideg volt, hogy jégkrémet is simán tarthatott volna a zoknis fiókjában. Begyújtott a kályhába a tegnapról megmaradt karosszék maradványaival és szeme megakadt a kerékpáron. Hohóóó, tél van, eladhatná a brinyót , úgy sem használja, tavasszal majd szerez egy másikat. Egy kis extra mani, nagyon jól fog jönni.
- Tikkiritik tik mik lilik.- mondta Apolyner, mikor megjött. Pixasso feltörte a jeget a borospohárban és átnyújtotta a költőnek.
- Remélem ma igazán alkotunk, mert lemondtam egy igen remek programot.- mondta a festőnek.
- Itt a vászon, itt az ecset, itt a toll, itt a papír.- mondta elegánsan Pixasso és ezzel letette a művészet és az alkotási folyamat alaptéziseit.
Galambot ettek és rozsdás vízzel koccintottak, néha felálltak körbeugrálni a szobát, hogy nehogy megfagyjanak.
Remekül telt az idő.
A padláson találtak egy másik karosszéket. Erre sem ültek rá.
- Te figyelj csak, -mondta egyszer Apolyner- tulajdonképpen, miért csináljuk mi ezt?
Mármint, miért nem keresünk munkát, mint mindenki más, szóval normális helyen lakhatnánk és mindig lenne mit ennünk.
Pixasso megtörölte az ecsetét a nadrágjában. Egyet hátralépett, hogy jobban megnézhesse a képet, amit festett.
- Tudod, nekem ez nap mint nap eszembe jut, - mondta Pixasso - de aztán felmegyek a padlásra és mindig találok egy karosszéket valahogyan.