olyan vagyok, mint te. mondta a sötétben. csak én nem gondolkodom. én inkább érzek. az nem olyan kézzelfogható, ezért jobban terjed, mint a hang vagy a fény. megmásítható, nyújtható, szétszedhető. te darabosabb vagy. végzetszerű. olyan, mint egy rügy. a jövőbe mutatsz. én elhatárolódom az időtől. szertefoszlok, akár a savba mártott anyag. a semmiből építkezem és a semmibe tartok. te szilárd kötőanyagot választasz folyton. ragaszkodsz. én gyorsan felejtek. olyan mélyen élem át, hogy soha ne maradhassak a felszínen. te szeretsz kiválasztott pontok között lebegni. utakat jelölni meg. szeretsz választani, dönteni. nálam a továbbjutás mindig ösztönszerű, a pillanat mezejében gázol. akár az ártér, soha nem tudni meddig tart. te szeretsz kezdeni és zárni, sőt méred az időt. én az időtlenségbe veszek, hogy meg se kelljen születnem. így csak vagyok, miközben meg se születek.

Láppárbaj

- 10 percet kapsz, hogy megtaníts úszni - mondta gorombán Varázsló és Jótündérre fogta a csúzliját.
- Nem tudok úszni - húzta ki magát Jótündér, és megindult a láp felé.
A Nap éppen lehanyatlott és véletlenül szétnyomott egy kisbékát, aki éppen egy születésnapi tortát vitt a barátjának. Esőre állt.
- Add nekem a májad - mondta szelíden a varázsló és belehelyezett egy közepes méretű mogyorót a csúzli zacsijába.
- Nekem nincs májam - tódította Jótündér, de elkésett. A fejébe becsapódó mogyoró akkora lyukat ütött a halántékán, hogy egy maximalista harkály is megirigyelhette volna. Varázsló közelebb lépett és kivette Jótündér kezéből a csillagban végződő vékonyka botot. Azt gondolta, hogy elmosolyodik, de nem mert. A láp csendesen gőzölgött az egyre erősödő sötétben.