Monday, April 09, 2007

Légy ott a kölnivízben



A Légy naplója. 8részlet8

Húsvét hétfő: Ma majdhogynem tavasz lett megint, szóval nekiiramodtam a környéknek. Az üzletek zárva, a szeméttárolók majdhogynem üresek, a kevés járókelő miatt, naszóval nem az én napom. Ugyanakkor ez évben először, berepültem egy szobába.
Az ablaka nyitva volt, a párkányon meg egy halkonzerves doboz, szóval gondoltam körülnézek, mi lehet bent, ha már tavasz lett megint.
Rettenetes kis szoba volt, szóval nem sok repkednivaló, annál több érdekesség.
A padlót szőnyegszerűen barna sörösüvegek borították, a fal színe meg nem látszott, a rápakolt kartondobozoktól. Hogy mi volt a dobozokban, nem sikerült kiderítenem, de azt igen, hogy a szoba lakója megrögzött szelektív hulladékgyűjtő. Az asztal alatt dudorodó zsákokban különféle hulladék, szépen szétosztva. A mennyezetre erősített fogasokról használt ruhák, felemás cipők és elhagyott kesztyűk lógtak alá, a fészer szerű egérlyukat kukadzsungellé alakítva. A szobatulajdonos egy füzetben rajzolt , amikor berepültem, sikertelen kísérletet tett, hogy kitereljen ismét az ablakon, egy ideig még hadonászott a szobában, amúgy vaktában, aztán visszaült a laptopja elé, amin 2 másik emberrel konferencia beszélgetést folytatott az interneten. A Vezér nevű, Győrből éppen arról beszélt, hogy magánprivatizálni kéne egy várat, többségi erővel, mert Fokosland-on, nem is a pénz számít, inkább a jó ötlet és a kitartás. Ahogy mondta, hinni kell, következetesnek kell lenni, persze százból kétszázan remek példákat hoznak majd fel, hogy lebeszéljenek, de itt a vár a fontos és az ötputtonyos kilencven fokos. A szoba lakójának azonnal remek kedve kerekedett, mert hát ő is pontosan így gondolta a távlati terveit, vagyis, kis pénzből nagy dolgot kipattintani. Ahogy a falon meglátott. eszeveszett csapdosásba kezdett, aztán mikor nem figyeltem, megfogott és kihajított az ablakon. Most megúsztad, mondta a levegőbe, de ha visszajössz, kinyírlak. Részmeről érdekelt volna még. hogyan folytatódott a disputa, de inkább nem mentem vissza.

No comments: