A Galamb naplója )részlet(
Aprilis 1.---Aznap, virágvasárnap volt és eme szent ünnep tiszteletére a röptetés dupla annyi ideig tarthatott. Sütött a Nap, az égen kósza felhők futbaloztak, mi meg a csapattal fáradhatatlanus nyomtuk a köröket a ház felett. Az épület kéményéről is ellátni messzire, de ha magasra szállsz, főleg ha az úgynevezett külső peremen repülsz, akár Manhattanbe is átlátni. Ha együtt repülünk, az maga a fiatalság. Nincs bennünk becsvágy, hogy jobbak legyünk. Nincs bennünk irígység, azon dolgok iránt amit korlátaink miatt el nem érhetünk. Eszünket nem zavarja szerelem, Szívünket nem zsugorítja páni félelem. Ha repülünk, szellemünk légüres térbe kerül, ez egyfajta mámor, mely kitép a valóságból, szétszed és újra összerak. Ez egy olyan szeánsz, melyet nem érthet senki, csak aki köztünk repül. Ahogy a repülésirányító lejjebb száll, lassít és landol a barakkunk tetején, s mi követjük példáját, és mi is letelepszünk pihenni egy kicsit, életünkbe máris visszatérnek a hétköznapok. Én például olyankor mindig szomjas vagyok, de lusta vagyok bemenni a barakkba, szóval csak a lánygalabokkal szemezek, de amint megint verdesést hallok, és nekiiramodok az egeknek a többiekkel, minden földi apróságot elfelejtek. Csak tartom a távolságot és gyönyörködöm, milyen csodás a világ.
Gondoltam arra, hogy városi galamb leszek, akinek a kajája bizonytan ugyan, de bármikor szabadon repkedhet, de a helyzet az, hogy én itt a csapatban mindenkit ismerek, a mag ingyen van, minden délután repülés, amit egyébként egész nap várunk a barakkban, addig meg elvagyunk bent, egymást, meg magunkat analizáljuk, és nem szökünk meg soha reptetés alatt, mert egy biztos társaság jobb, mint a bizonytalan.
No comments:
Post a Comment