A vállalkozások veteránjai

- Gyűjtsél valamennyi pénzt, és ha hazajössz, majd valamit vállakozunk
Annyiszor hallottam ezt már anyámtól, hogy a végén csak ráhagytam, nem kezdtem el kérdezősködni, hogy mit, meg minek , meg hogyan, teljesen fölösleges. A mi családunk a vállakozásról ábrándozók nagy meste. Öcsémmel az élen. A minap azzal állított haza, hogy tud egy bizniszt, méghozzá a bábszínházat, mert beszélt valakivel és azt hallotta, hogy ötvenezer egy fellépés, szóval veszünk majd bábokat, meg beiratkozunk az állami bábszínházba a gyerekek végül is megűrülnek érte. Nem említem a szépségszalont, a riksabizniszt, a szalzaklubbot, a csónakházat, az országos fűnyírást. Ezek ugyanis annyira tuti vállakozások voltak, amik el sem indultak, még gondolati síkon sem, csak amolyan jól kidolgozott tervekként lebegtek a vasárnapi kerti asztal kövekkel lesúlyozott felülete fölötti térben. Egy ilyen alkalommal húzta ki magát öcsém a kerti széken, villáján csokoládétortát egyensúlyozva:
- Kitaláltunk egy új bizniszt- és jelentőségteljesen pillantott végig a családon- illetve a Záron.
- Mit? - kérdezem, az öcsém meg mégegyszer körbenéz, hogy megbizonyosodjon, ő van az érdeklődés középpontjában.
- Még nem lehet róla beszélni... nem lehet senkinek elmondani...tök új...még senki nem csinálja....
- Mi az? - kérdezzük egyszerre. Öcsém meg végre kiböki.
- Mosószóda. - és elégedetten bólogat.
- Ja vagy úgy, a mosószódabiznisz, az igen - gúnyolódom, de öcsém hozzáteszi.
- Úgy fogjuk hívni, hogy FELEZÖLD. A mosógépbe való. Fél rész mosópor, fél mosószóda...- és körbenéz és várja a hatást.
Mindenki röhög.
És az utcán befordul előttem egy fehér wartburg, a rozsda potyog róla, mint sajtról a penész, kész roncs az egész, de oldalán büszkén feszül a felirat, a tulajdonos vállalkozása, egy matricabetűkből összetákolt frappáns szöveg: KUTYACSIZMA. Pirossal. És hogy a szemlélő abszolút tisztában legyen, mi a frászkarikáról van itt szó, a felirat és a telefonszám fölé csinos matricakutyát biggyesztettek szép pici csizmácskákban, hogy majd hanyatt dőltem a röhögéstől, mert ez a rendszer bármit elkövet, nem vághatja ki még ollóval sem belőlünk a lehetőségekbe vetett rózsaszín hitünk illatos mézesmadzagjait.

AZ üveg nem törik el ( LÉPA, A Léhűtők Paradicsoma)

Velente arról panaszkodik már napok óta, hogy Boberto szülinapi bulija után állandóan fosni jár a wc-re.
Kedd éjjel 1 óra van és megállapítom, hogy Velente a wc-n van és szarik.
- Te mit csinálsz ? Szarsz?
- Ja,- szól ki Velente.
- Még mindig kurva sokat fosol?- érdeklődöm.
- Nem, csak az utolsó pár oldal van hátra és kurva izgalmas.
Az utcán valami búg. Valaki felrúg egy üres üveget. Az üveg nem törik el.

Keret vető Vera

És miért akarsz a vetésről beszélgetni, kérdezte Vera kedvesen és a muslincákat kapdosta a tócsa mellett. Keret, aki viszont a tócsában állt, a poharába nézett, s minthogy nem volt benne egyetlen muslinca sem,csak megvonta a vállát. Már nem emlékszem, majd eszembe jut. De Verát nem lehetett ennyivel lerázni, gyere velem kertészkedni, az volt a kedvenc mesekönyve. De mond csak el, mosolyogta, nehezen megnyíló típus vagyok. És Keret megdöntötte derékszögben a poharát és eszébe jutott, Vera régen felhagyott a naplóírással. Később csak a sötét erkélyen álltak és egy ablakot figyeltek, ahonnan reggelente mézzel bevont hintalovakat vágnak ki az utcára. Vera egy kört rajzolt a levegőbe hosszú újjaival és megigazította térdében a nyilakat. Írd le egy mondattal Verát, mondta Keretnek ott a kék sötétben Keret a palackozott muskátlikat vizsgálgatta, amiket elhamvasztott a nap. Ezek a muskátlik még melegek, mondta ügyetlenül Verának időhúzásként. Bicegve mentek neki aznap a körmondatok. Persze, hogy melegek, nevetett Vera. Nemrég jöttek fel a portáról, ahol beadták a kulcsot. Ha nem maradnak meg, majd keretet vetek. Imádott kertészkedni, annak ellenére, hogy négy kicsiny nyílvessző állt ki a lábából. Te vagy az a finom kis kerítés a múltam és a jövőm között, szedte össze magát Keret, akit a jelenben nem tudok átugrani. Azzal átnyújtott egy messziről hozott gyűrött cigarettát és többet nem mondott.

Hazai ViZekeN

Rambó elrakta a gránátokat és a madárcsicsergésre figyelt. Azt látta, hogy a fákon levelek pörögnek és az asztaloknál emberek disputálnak. Minden olyan természetes, könnyed, és nyugodt volt körülötte, hogy úgy gondolta végleg felhagy a háborúzással és ezentúl csak a jelennek él. Csak egyetlen gránátot még, mosolyodott el, mint aki elvágódó embert lát a jeges úton. Belenyúlt a hátizsákjába, de nem volt abban már más csak paradicsom. Igazi, kertben ért paradicsom. Ez a paradicsom, gondolta Rambó és kikerült egy meztelen csigát. Egy nagyon fiatal meztelen csigát. A Sült Galamb Váró Klubbban maradt cimboráira gondolt, akik elszálltak, mint a kánfor, bizonyára megharagudtak rá, hogy felhagyott a harcokkal vagy csak elfelejtették, mint egy jól sikerült részeg estét. Üzenete érkezett.
Jó itt, de félek, hogy lemaradok valamiről, ha itt maradok, olvasta a húga sorait.
Mintha csak ma lenne, gondolta Rambó, mégsem ismert fel mindent, amit annak idején itt hagyott. Felnézett a fékra és azt számolgatta, a húga haza ér e teliholdra. Azok a levelek, gondolta magában, azokért a levelekért. Megérte.
Megérte, megérte.

Mindig tarts egy baltát készenlétben, ha nem látnád a fádtól az erdőt.

--