Rambó elrakta a gránátokat és a madárcsicsergésre figyelt. Azt látta, hogy a fákon levelek pörögnek és az asztaloknál emberek disputálnak. Minden olyan természetes, könnyed, és nyugodt volt körülötte, hogy úgy gondolta végleg felhagy a háborúzással és ezentúl csak a jelennek él. Csak egyetlen gránátot még, mosolyodott el, mint aki elvágódó embert lát a jeges úton. Belenyúlt a hátizsákjába, de nem volt abban már más csak paradicsom. Igazi, kertben ért paradicsom. Ez a paradicsom, gondolta Rambó és kikerült egy meztelen csigát. Egy nagyon fiatal meztelen csigát. A Sült Galamb Váró Klubbban maradt cimboráira gondolt, akik elszálltak, mint a kánfor, bizonyára megharagudtak rá, hogy felhagyott a harcokkal vagy csak elfelejtették, mint egy jól sikerült részeg estét. Üzenete érkezett.
Jó itt, de félek, hogy lemaradok valamiről, ha itt maradok, olvasta a húga sorait.
Mintha csak ma lenne, gondolta Rambó, mégsem ismert fel mindent, amit annak idején itt hagyott. Felnézett a fékra és azt számolgatta, a húga haza ér e teliholdra. Azok a levelek, gondolta magában, azokért a levelekért. Megérte.
Megérte, megérte.
Mindig tarts egy baltát készenlétben, ha nem látnád a fádtól az erdőt.
--
No comments:
Post a Comment