Keret vető Vera

És miért akarsz a vetésről beszélgetni, kérdezte Vera kedvesen és a muslincákat kapdosta a tócsa mellett. Keret, aki viszont a tócsában állt, a poharába nézett, s minthogy nem volt benne egyetlen muslinca sem,csak megvonta a vállát. Már nem emlékszem, majd eszembe jut. De Verát nem lehetett ennyivel lerázni, gyere velem kertészkedni, az volt a kedvenc mesekönyve. De mond csak el, mosolyogta, nehezen megnyíló típus vagyok. És Keret megdöntötte derékszögben a poharát és eszébe jutott, Vera régen felhagyott a naplóírással. Később csak a sötét erkélyen álltak és egy ablakot figyeltek, ahonnan reggelente mézzel bevont hintalovakat vágnak ki az utcára. Vera egy kört rajzolt a levegőbe hosszú újjaival és megigazította térdében a nyilakat. Írd le egy mondattal Verát, mondta Keretnek ott a kék sötétben Keret a palackozott muskátlikat vizsgálgatta, amiket elhamvasztott a nap. Ezek a muskátlik még melegek, mondta ügyetlenül Verának időhúzásként. Bicegve mentek neki aznap a körmondatok. Persze, hogy melegek, nevetett Vera. Nemrég jöttek fel a portáról, ahol beadták a kulcsot. Ha nem maradnak meg, majd keretet vetek. Imádott kertészkedni, annak ellenére, hogy négy kicsiny nyílvessző állt ki a lábából. Te vagy az a finom kis kerítés a múltam és a jövőm között, szedte össze magát Keret, akit a jelenben nem tudok átugrani. Azzal átnyújtott egy messziről hozott gyűrött cigarettát és többet nem mondott.